Pár- és családterápia

A családterápia az 50-es évek Amerikájában alakult ki, majd a huszadik század második felére a világ többi területén is elterjedt. Az addig uralkodó egyéni, intrapszichés (belső lelki működésünk jellemzői) tényezőket előtérbe helyező szemlélettel szemben a kapcsolati tényezőkre irányította a figyelmet, mely egy paradigmaváltást eredményezett a pszichológiai gondolkodásban. 

A rendszerszemlélet a családot mint egységet tekinti döntőnek mind a terápiás beavatkozások, mind pedig a problémák keletkezésének szempontjából. Az egyén helyett a fókuszba az egyén jelentős családi kapcsolatai, a család összessége, illetve alrendszerei kerülnek, így a változást a családon belül igyekszik elérni. Szemlélete szerint társas viszonyainkat és egyéni jóllétünket az egymáshoz kapcsolódás mikéntje, kommunikációs mintázataink befolyásolják. A családban kialakult, már jól bejáratott viselkedésmódok, szerepek, kommunikációs formák okai és következményei is lehetnek a családon belül megjelenő problémáknak, melyek feltárása és megszüntetése a terápia központi eleme. Pozitív módszer, így a meglévő erőforrások támogatására, és a hiányzók kialakítására törekszik. 

A családi rendszernek időnként meg kell újulnia. Életciklus változásaink  nem csak egyéni szinten hatnak és késztetnek alkalmazkodásra, de a körülöttünk lévő rendszereket is befolyásolják, így családi rendszereinket is változásra, alkalmazkodásra sarkallják. Egyéni életciklusváltásaink mellett a család, mint rendszert is jellemzik ilyen váltások (pl.: házasságkötés, gyermekvállalás), melyek szintén nehézségeket okozhatnak.

A terápia célja, hogy a pár vagy a család a jövőben hatékonyabban és rugalmasabban tudjon működni, a jövőbeni kihívásokhoz könnyebben tudjon alkalmazkodni. 

A családterápia történetében számos irányzat alakult ki (pl.: strukturális, stratégiai, megoldásközpontú, stb.), melyek integrációjának igénye a 21.századra alakult ki. 

Pár- és családterápia gyakorlati jellemzői: 

A terápiás eszköztár igen gazdag (pl.: házifeladatok, pszichodráma technikák, stb.), a terapeuták pedig fokozott aktivitással jellemezhetőek. Általában két pszichológus vezeti az üléseket. A tagok kellő motivációja elengedhetetlen, nem szerencsés, ha a család egyik tagját „rábeszélik” a terápiára.

A család minden tagja fontos, a célokat a terapeuták a családdal közösen határozzák meg. A szakemberek figyelmet szentelnek arra, hogy a résztvevők egyenlő módon fejezhessék ki magukat.

Az ülések hosszabbak az átlagos pszichoterápiás ülésekhez képest, általában 1,5 óra időtartammal érdemes számolni. A folyamat hossza, az össz ülésszám pedig függ a hozott probléma természetétől, általában 6-25 ülés között változik. A gyakoriság tekintetében elmondható, hogy a kezdeti heti, kétheti találkozást, később a havonkénti ülések válthatják. 

A folyamat része, hogy a pár vagy család tagjai egyénileg vesznek részt egy-egy ülésen, vagy olykor a család egy alrendszerének (pl.: szülők, gyerekek) tartanak külön alkalmat. A fókusz ekkor is a kapcsolatokon van.

Az egyes családtagok egyéni pszichoterápiájával kombinálható, illetve farmakoterápiás (gyógyszeres) ellátással is, de alkalmazható önmagában is. A kombinálás esetén azonban a terapeuták kommunikációja elengedhetetlen. 

Mikor érdemes pár- és családterápiában gondolkodni?

Forrás, további információk: Magyar Családterápiás Egyesület